Eseménynaptár
Foto galéria
Önkormányzatok Napja
Az Önkormányzatok Napja alkalmából évente megrendezésre kerül a Köztisztviselők és Közalkalmazottak ünnepe, melynek keretében önkormányzati kitüntetések, polgármesteri elismerések átadására is sor kerül.
Az Országgyűlés 2000-ben a helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánította szeptember 30-át, annak emlékére, hogy 1990-ben ezen a napon tartották az első helyhatósági választásokat Magyarországon. E jeles időponthoz igazodva az idén szeptember 27-én került megrendezésre az ünnepség, melyen Tóth József polgármester mondott ünnepi beszédet. Bráz György Tiszaújváros polgármestere a tőle megszokott kedélyes és baráti hangulatban köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A képviselő-testület döntése alapján „PRO-URBE Polgár” Emlékérem kitüntetésben részesült dr. Váliné Antal Mária, városunk címzetes főjegyzője, „Önzetlen polgár” díjat kapott Bán János, „Lokálpatrióta összefogás” díjban a Polgári Majorette és Táncegyüttes közössége részesült. „Polgár Város Közszolgálatáért” díjat ítélt a képviselő-testület: Dr. Borók Levente háziorvos, Heinrichné Kovács Mónika a Polgári Szociális Központ dolgozója, Kiss Balázsné a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője, Létray Judit Ágnes a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola pedagógusa, Soltész Lászlóné a Napsugár Óvoda és Bölcsőde titkára részére. A polgármester, hatáskörében meghozott döntése alapján „Polgár Város Önkormányzata” Emlékérem elismerésben részesült 2 szervezet és 4 magánszemély. Közösségi munkájuk elismeréseként az Élet Virága Egészségvédő Egyesület, a Polgáriak Polgár Város Közéletéért és Fejlődéséért Egyesület, Antóni-Bodó Erika, Kövér Zsolt, Puskás János, valamint a lovas sport területén folyamatosan sikereket elérő és ezzel városunk hírnevét öregbítő polgári fiatal Horváth Kitti vehetett át emlékérmet. Az ünnepség fő programeleme megható pillanatokat hozott, hiszen mindig jó érzés kiválasztott lenni a sok közül, illetve több kitüntetésben részesülő egyben a pályája lezárását is tehette a kapott elismeréssel. A kitüntetettek nevében dr. Váliné Antal Mária címzetes főjegyző mondott köszönetet mindazoknak, akik lehetőséget biztosítottak számukra, hogy kiemelkedő, elismerést kiváltó munkát végezhessenek. Gondolataiban kiemelte, hogy „Igaz, hogy ez a lehetőség minden munkavállaló számára adott. De ha ehhez nem társul a hivatástudat, a kötelességtudat, a munka szeretete, az önzetlenség, a szakmai tudás, az elhivatottság, a maximalizmus, akkor nincs kiemelkedő eredmény. Mindehhez egy ember nem elég. Szükséges az a közösség, az a környezet, ahova jó szívvel lehet nap mint nap, évek, évtizedek óta betérni. Szükséges a biztos családi háttér, mely megengedi a napi 8 órán túli munkavégzést, elfoglaltságot.. Úgy gondolom, a mai elismerések újabb motivációt, biztatást adnak a fiatal generációnak, a nyugdíjba vonulók pedig egy pálya, az aktív dolgozói életszakasz méltó lezárását tehetik ezen az ünnepi délutánon. Köszönjük az elismerések adományozását kezdeményezők, javalattevők, döntéshozók közreműködését, hogy a mai napon felejthetetlen perceket, és életeseményt szereztek számunkra!” A kitüntető díjak és elismerések átadása után színvonalas táncos műsorral lépett fel a Polgári Majorette és Táncegyüttes, majd Koós Réka zenés előadását élvezhették a jelenlévők. Azokról a közalkalmazottakról sem kell megfeledkezni, akik ezt az ünnepet is munkával töltötték, felelősségteljes, szorgos munkájukkal gondoskodtak az ünnep megszervezéséről, sikeres lebonyolításáról.. Köszönet érte!