EGYÜTT POLGÁR KULTURÁJÁÉRT

Sárkányhajó Fesztivál

Augusztus 17-én szombaton a polgári strandot újra benépesítették a sárkányok, vámpírok. Ugyan is ekkor került megrendezésre a IX. Polgári Sárkányhajó Fesztivál.

A rendezvény díszvendége Dombi Rudolf a 2012. évi Londoni Olimpiai Bajnok kajakozó volt. Az eseményen az időjárás is kegyes volt a többszáz fős résztvevőkhöz, akik kiválóan érezték magukat. A versenyre 12 hajó nevezett, akik 4 csoportban körmérkőzéseket vívtak egymással, majd a csoportgyőztesek meccseltek egymással az 1-4 helyezésekért. Városunk csapatai mellett hajóba szálltak Prügy, Tiszaújváros, és Golop települések evezősei is. Könnyen elsajátítható sportág ide vagy oda, mégis csak bebizonyosodott, hogy legyőzhetetlen a rutin és az edzett fizikum, hiszen a győztes címet a címvédő Tiszaújvárosi Kajak Kenu Sportegyesület kis kenusokból, és barátaikból álló „Mi az arany vegyjele?“ nevű csapata vívta ki megérdemelten. A második helyen Prügy település „Borsodi Lendület” csapata végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a „Prügyi Tudósok” csapata állhatott. A versenyen után bárki kipróbálhatta a hajókat, melyre volt is igény. Megtisztelte a rendezvényt Hajdúdorog város polgármestere Csige Tamás, aki egy lelkes lengyel testvérvárosi küldöttséggel együtt szelte a csónakázó-tó vizét. A sárkányhajóversennyel párhuzamosan zajlott a főzőverseny, amelyen hagyományosan csak egy szabály van: az ételeket szabadtűzön kell elkészíteni. Ennek megfelelően komoly szakácsparádé akalult ki. Volt itt töltöttkáposztától kezdve ragulevesig minden finomság. A zsűri elnöke városunk köztiszteleben álló szakácsmestere, szakoktatója Hamar János volt. A főzőverseny győztese a “Házissárkány Nővérek” (Szociális Szolgáltató Központ munkatársai) lett, második a “ Másnaposok Csapata” míg a harmadik helyezett a “Golopi Vörös Rettenet” (Golopi vendégek a a helyi Vöröskereszttel együttműködve) lett. A Legvidámabb Csapat különdíját, - Telekov felajánlása - a “Közalkalmazottak Klubka”, míg a második különdíjat – Tóth József polgármester felajánlása - a “Jóbarátok” csapata nyerte. A verseny és a fesztivál eseményeinek közvetítését idén Kovács János tolmácsolta, aki kiváló humorával emelte az amúgy is jókedélyű fesztiválozók hangulatát. A délután folyamán Balatoni Endre szintetizátorával és énekhangjával szórakoztatta a résztvevőket