Eseménynaptár
Foto galéria
Fitt Dance Hip-Hop
Fitt-Dance Tánccsapat
2015. február 04-én alakult meg a Fitt-Dance Tánccsapat Tiszaújvárosban. Legfőképpen a hip-hop, break, táncstílust képviselik. Megalakulásuk óta folyamatosan növekvő létszámmal és új csoportokkal gazdagodtak. Mára több mint 50 táncossal és 4 csoporttal dolgoznak több korosztályban. 2017 júniusában pedig Polgár városában is csatlakoztak a táncolni vágyó fiatalok és tervben van egy gyermek csoport létrehozása is. Szinte minden városi rendezvényen szerepelnek és fellépéseket vállalnak a környékbeli falvakban, városokban is. Számos versenyen vettek részt ahonnan szép eredményekkel tértek haza. Többek között az Abigél Országos Minősítő, Revolution Dance Cup, Dance Arena és egyéb ki mit tud versenyeken. 2016 és 2017-ben, Debrecenben Az Év Tánca Országos Minősítő versenyen ők kapták Az Év Szuperprodukciója-trófeát egymás után kétszer is. Megnyerték az év tánca díjat, az év koreográfiája díjat, a legvidámabb koreográfia díját, és sokszoros aranyra minősített csoport. 2017-ben pedig második helyen végeztek a Dance Arena Nemzetközi Táncversenyen. Számos worskhop-on vannak túl és szerveznek is tanulóik számára a fejlődés érdekében. Edzésük minden kedden 16.45-18.45-ig tart.
A Fitt-Dance Tánccsapat vezetői, koreográfusai Katlan Judit és Bócsi Attila Hip-Hop Táncoktatók.
Elérhetőségeik: a 06 30/ 61 61 598 vagy a 06 30/ 62 80 887-es telefonszámokon.
A csoport bemutatkozó kisfilmje az alábbi linken elérhető: