EGYÜTT POLGÁR KULTURÁJÁÉRT

Újévköszöntő 2018

Újévköszöntő 2018.

A hagyományokhoz híven idén is összegyűltek városunk lakói, családi és baráti társaságok, hogy együtt köszöntsék január 1-jén az Új Évet városunk Főterén.

A kellemes programokkal, no meg egy kis forralt borral, meleg teával és a tombolasorsolás izgalmas perceivel fűszerezett koraesti rendezvényen vidám hangulatban üdvözölték egymást és a 2018- as évet a polgáriak. A Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia páratlan hangulatú, boszorkányos ügyességű produkciójával már az ünnepség kezdetén megalapozta a jókedvet a téren. Műsorszámaikban aktív résztvevőkké válhattak a „talaj-menti” bámészkodók, főként a gyerekek, akik nagyon jól szórakoztak a szereplések alkalmával. Tóth József polgármester jókívánságokban gazdag köszöntőjét követően meggyújtásra került az újévi tűz, melyhez a Polgári Lovas Hagyományőrző Egyesület képviselői hozták a lángot. Ez a látványos rituálé a téli napfordulót ünneplő pogány szertartásokra vezethető vissza és eredendő célja, hogy az év legsötétebb időszakában az ember elűzze a gonoszt. Ugyanakkor, a tűz körüli együtt ünneplés az összetartozás érzésével is megajándékoz bennünket. A tűzgyújtást követően a Csillag Musical Társulat énekesnője és táncosai közkedvelt retro slágerekkel szórakoztatták a közönséget, jó lehetőséget teremtve arra, hogy kicsit megmozgathassuk a januári nyirkos hidegben fázó végtagjainkat. A retro party könnyed perceit a tombolasorsolás izgalma váltotta, melynek nyereményei idén további felajánlásokkal egészültek ki. A Polgári Lokálpatrióta Mozgalom Egyesület ajándékcsomagjain és a fődíjként megnyerhető újévi malacokon kívül, az elősorsolás alkalmával önkormányzati ajándékcsomagoknak, a Hajdúvárosok Egyesületének alelnöke által hozott ajándéknak, és a Polgári Csemete Szociális Szövetkezet ajándékának örülhettek Fortuna kegyeltjei. A nagy népszerűségnek örvendő, vidám rendezvény látványos tűzijátékkal zárult. Boldog Új Évet Polgár! 

 

A RENDEZVÉNYRŐL KÉSZÜLT VIDEÓ MEGTEKINTHETŐ ITT!