Eseménynaptár
Foto galéria
Az Ördög sohasem alszik...
Igazán különleges előadással lepte meg a polgári közönséget a Déryné program keretén belül megvalósult előadás alkalmával a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.
Molnár Ferenc: Az Ördög című vígjátékát vitték színpadra. Egészen pontosan a színpad elé. De, miről is beszélek? Az előadás reggelén 8 órakor megérkezett a színház teherautója a díszletépítő munkásokkal a művelődési központ önkormányzati oldala felőli bejárathoz és elkezdődött a „keringő”. És miután tudjuk, hogy az ördög nem alszik, hát megmutatta mire számíthatunk. Rögtön világossá vált, hogy a díszlet nem fog beférni az ajtón. Megörültek a technikus kollégák – hátha nem kell felépíteni, a több mázsás elemekből álló hátteret. Azonban a vezetőség szavai elcsitították bennünk, a vígság dallamát mondván: „Ha az ég a földdel összeér, ennek akkor is be kell menni.” Forgassuk el a díszletet, vegyük le az ajtót, stb. stb, jöttek az ötletek, de be kellett látni, hogy ezen az oldalon nem fér be. Átállt a teherautó a másik oldalra. Bizakodtunk, mert a parkoló felőli oldalon az ajtó 5 centivel szélesebb. Félórai próbálkozás után jött a végleges döntés. „Szét kell szedni a díszletet!” Szétszedték. Behozták. Összeszerelték. Megpihentek, megnyugodtak, „ez már a miénk”, mondogatták. Nos, a kisördög nem így gondolta. Kiderült, hogy a forgószínpad a díszletekkel nem tud elfordulni a színpadon. „Hátha nem fér el fent, építsük meg lent”. Így került a nézőtérre a színpad. A nézőteret egy kicsit hátrébb hoztuk, összébb toltuk a székeket és kialakult egy stúdiószínházi atmoszféra. A színészek két-három méterre játszottak a közönségtől. Minden sóhajt, gesztust, mozdulatot, szemvillanást a közönség „testközelből” élvezhetett. Molnár Ferenc a színdarabot zseniálisan írta meg. Az Ördög, a maga módján mindig ott van a fejekben, hol rossz irányba, hol jó irányba tereli az ember gondolatait. Legfőképpen a kétségek közé sodorjon, és a szilárd meggyőződés helyére is igyekszik beférkőzni, hogy elbizonytalanítson. Mindig van válasz, ellen vélemény, ami az Ő érdekét képviseli, csakhogy kizökkentse az embert a meggyőződéséből. A színészek nagyszerűen oldották meg a személyek közötti érzelmi viszonyok feszültségét. Rendkívül jó ritmusban tartották a párbeszédeket. Ezzel olyan atmoszférát teremtve, hogy a nézőtéren még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Az előadás, a kezdeti nehézségek ellenére nagyszerű sikert hozott. Gondolatébresztő mondanivalója valószínűleg, hazáig kísérte a közönség tagjait.