Eseménynaptár
Foto galéria
Újévköszöntő
Tüzes programok, forró tea és bor melegítette a szép számmal összegyűlt újévköszöntőket 2017. január 1.-jén Polgár Főtéren.
Az ünneplő tömeget még a januári hideg és a szilveszteri mulatozást követő fáradtság sem tántorította el attól, hogy kilátogasson a minden évben hagyományosan megrendezésre kerülő programra. Az újévi rituálék célja a szerencse, az egészség, a bőség és a boldogság biztosítása, a rossz erők elűzése. Régi népszokás volt, hogy újév első napján kisgyermekek járták a falut és verses jókívánságokat mondtak a háziaknak. Ezt a hagyományt követve kívántak műsorukban minden jót Polgár lakóinak a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola 3.-4. osztályos tanulói újévi rigmusok formájában.
A debreceni Lángoló Csigák Tűzzsonglőr Csapat tagjai bámulatos produkciójukkal kápráztatták el a közönséget. Bemutatójuk után átadták az újév tüzét városunk vezetőjének és közösen gyújtották meg a főtéren álló máglyát, melynek lángja elűzi az ártó szellemeket és a növekvő napot szimbolizálja. A tüzes szertartásokat követően a MIEZ Műhely kiváló zenészei egy kis akusztikus válogatással hangolták jó kedvre a téren ünneplőket a Szörényi-Bródy szerzőpáros örök slágereivel. A legizgalmasabb pillanatokat azonban a tombolasorsolás percei tartogatták, amikor is kiderült, hogy a tizenhárom fődíjra esélyes szerencsés közül ki lesz az a legszerencsésebb, aki hazaviheti a két újévi kismalacot. Csige Tamás Hajdúdorog polgármestere is megtisztelte jelenlétével rendezvényünket, és a dorogiak jókívánságai mellett átadta ajándékát, hogy a nyertes se távozzon üres kézzel a színpadról. Az Újévköszöntő ünnepséget látványos tűzijáték zárta. Az már bizonyos, hogy a jelen lévők az év 365 napjára elegendő jókívánsággal és szívükben jókedvvel indítják a 2017-es évet.