Eseménynaptár
Foto galéria
Magyar Kultúra Napja
A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én, színvonalas színpadi produkciókkal és kiállítás megnyitóval várta látogatóit az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22- én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulós megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy ráirányítsuk figyelmünket értékeinkre, megőrizzük és továbbadjuk szellemi örökségünket, erősítsük nemzeti öntudatunkat. Az értékteremtésre és átadásra összpontosítva valósította meg ünnepi programját a művelődési központ is. A délelőtt folyamán az általános iskola felső tagozatos tanulói és a középiskolások szervezett előadás keretében tekinthették meg Molnár Bence színművész Kifordulás című eposzparódiáját. Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című műve alapján bemutatásra kerülő darabban a tehetséges, fiatal színművész egyetlen személyként, különböző kalapokba és stólákba bújtatva jelenítette meg a szereplőket. Különleges, rendkívül humoros előadásmódjával mindvégig éberen tartotta a figyelmet és igen nagy sikert aratott közönsége körében, főként, hogy időnként a nézők egy-egy tagját aktívan is bevonta játékába. Kora délután Kapczár Klára festő képeiből nyílt kiállítás a Megyesi fivérek teremben. A tárlatot Bognár Imre, a Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóhelyettese nyitotta meg. Beszédében röviden ismertette az alkotó képzőművészettel kapcsolatos tanulmányait és munkásságát, méltatta kedves, közvetlen személyiségét. A sajószögedi születésű Klárát mindig érdekelte a rajzolás és a festés. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, ahol Csabai Kálmán Munkácsy-díjas festőművész oktatta és segítette ez irányú fejlődését. 2012-ben jobb agyféltekés rajztanfolyamon vett részt, majd 2013- ban Debrecenben Bakos Szilvia grafikus-festőművésznél sajátított el különböző technikákat, ezt követően választotta ki az olajfestést kifejezőeszközeként. 2014 óta egy festőakadémián, Nagy Krisztián művésznél tanul. Realista festő, minden alkotásán valóságos tájak, emberek, virágok, és állatok szerepelnek. Több internetes galéria tagja, mindemellett számos kiállítása volt már az évek alatt Budapesten, valamint Tiszaújvárosban és a környező településeken. 2015-ben pályázat útján az egyik festménye bekerült a „Száz festő 100 képe” című országos kiállításra. Ezt követően a kiállítási anyagba minden évben beválogatta egy képét a zsűri. Az alkotások február 14-ig tekinthetőek, esetleg vásárolhatóak meg a művelődési központban. A megnyitó alkalmával Hegyi Anna és Hegyi József tanárok vezetésével zongorán és szintetizátoron közreműködtek a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Koraeste az ExperiDance szólótáncosaiból alakult Reproduction Társulat Magyar Virtus című táncelőadása aratott osztatlan sikert a teltházas közönség körében. A fiatal táncosok virtuóz előadásmódja ízelítőt nyújtott a magyar tánckultúra szépségeiből. Előadásukban a pattogós, ropogós néptáncos elemeket modernebb irányzatokkal szelídítették látványos produkcióvá. Óriási élmény volt, mely a nap végén megkoronázta a rendezvényt. Rendkívüli öröm intézményünk számára, hogy ilyen színvonalas programokkal tudtuk várni városunk lakóit a magyar kultúra napján, és hogy ezek a programok lelkes fogadtatásra találtak a helyi közönség körében.