Eseménynaptár
Foto galéria
Magyar Kultúra Napja 2019
Kiállítás megnyitóval és irodalmi esttel ünnepelte az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár január 20-án a Magyar Kultúra Napját.
1989-ben Farsang Árpád zongoraművész kezdeményezésére január 22-ét, a Himnusz születésnapját nyilvánították a Magyar Kultúra emléknapjává. Ez alkalomból nemzetszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, mely események alkalmat adnak arra, hogy megünnepeljük saját értékeinket, magyarságunkat. Azokra a kincsekre irányítjuk figyelmünket, amelyek csak nemzetünk sajátjai, amelyek gyökereinkként szolgálnak bárhol, bármely időszakban, politikai eszméktől függetlenül. Évezredes hagyományaink, valamint a múltunkat idéző és a jelenkori tárgyi és szellemi termékek felmutatása, továbbadása a záloga annak, hogy a jelenlegi és a felnövekvő generációkban természetes módon éljen a magyar kultúra, a nemzeti identitás az egyre erőteljesebben teret nyerő multikultúra mellett. Városunkban évek óta gyakorlat, hogy megpróbáljuk mindenki számára befogadható módon, kikapcsolódást, feltöltődést is biztosító, ugyanakkor értékőrző jelleggel megszervezni ennek a napnak a programját. Január 20-án, vasárnap délután, XX. századi magyar grafika címmel nyílt kiállítás Kossuthés Munkácsy - díjas alkotók munkáiból a Megyesi fivérek teremben. Az ünnepséget és a tárlatot Angyal László a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei igazgatója nyitotta meg, beszédében kiemelve, hogy joggal lehetünk büszkék népművészetünkre, irodalmi, zenei, képzőművészeti hagyományainkra, épített örökségünkre. Ezt követően a gyűjtemény tulajdonosa Máté László tartott élménybeszámolóval egybekötött tárlatvezetést, így a jelenlévők sok érdekes információ kíséretében csodálhatták meg a mintegy harminc, rangos műalkotást. Az ünnepi program a konferencia teremben színpadi produkcióval folytatódott. Az idei évben Ady Endre halálának centenáriuma alkalmából Csinszka címmel tartott irodalmi estet Mészáros Ibolya a Debreceni Csokonai Színház művésznője. A rendkívül jól konstruált, színvonalas előadáson a költőóriás felesége, Boncza Berta emlékein keresztül nyerhetett betekintést a közönség Ady késői, rövid házasságának, betegséggel terhes időszakába. Mindemellett a szórakoztató és hangulatos monológon keresztül megismerhettük Csinszka életét, megismerkedésük körülményeit is. Bár, a rendezvény látogatottsága sajnálatosan alulmúlta várakozásunkat, a résztvevők egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak az eseményről és igazán jónak ítélték a programot. Sokan nem tekintik igazi ünnepnek ezt a napot, mégis fontos, hogy a kultúra kovácsainak: a pedagógusoknak, a közművelődési szakembereknek, a műszaki, gazdasági értelmiségnek és minden embernek belülről fakadó igénye legyen saját kultúrájának megismerése, megismertetése, valamint az ápolás mellett a méltó folytatás biztosítása. Bízunk benne, hogy felgyorsult világunkban ezek az értékek megtartó, a közösség általi védelmező erővel bírnak, mint ahogyan lankás talajon a növények megakadályozzák, hogy az erős szél vagy az elfolyó víz elmossa a felső termékeny talajréteget és védelmet nyújtanak az esetleges külső, romboló erők ellen.