EGYÜTT POLGÁR KULTURÁJÁÉRT

Idősek napja 2018

Idősek napja 2018

Az ENSZ közgyűlésének döntése alapján 1991. óta ünnepeljük az Idősek Világnapját. Az Idősek Napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetünket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak hasznos tagjai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk.

Már hagyománnyá vált városunkban, hogy évente egy alkalommal ünnepséget szervezünk az idősebb generáció részére annak érdekében, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után városunk lakosaiként töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Az idén is közel négyszáz nyugdíjas vett részt a rendezvényen, akik egyrészt a nyugdíjas klubokon keresztül, másrészt pedig részvételi jegy igénylésével lehettek az ünnepeltek körében. A vendégeket jelképes ajándékkal vártuk, a várossá avatás 25. évfordulójára készített kiadvány és a Csemete Szociális Szövetkezet aszalvány gyümölcs kompozíciója nagy sikert aratott. Tóth József polgármester köszöntőjét követően Maga László római katolikus plébános emlékezett meg az elmúlt egy év alatt elhunyt polgári lakosokról, majd testvérvárosunk Tiszaújváros polgármestere, Bráz György osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. A Polgári Idősügyi Tanács javaslatára Tóth József polgármester elismeréseket adott át. A nyugdíjas közösségekben, illetve az időskorú lakosság érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért emlékplakett elismerésben részesült: Kovács Józsefné, Molnár Marianna, Kovács László, Bokros Tiborné, Pataki Mihály, Tar Antal. A felemelő pillanatot a szórakozás hangjai vették át, sikeres koncertet adott a Dupla Kávé együttes. Az ízletes vacsorát a Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola csoportjának vidám, Piroska és farkas című előadása követte, ahol a műsor végén még egy kedves dallal is megajándékozták a jelenlévőket. Ezután következett a nagy izgalommal várt tombola sorsolás, mely az idén is önkormányzati képviselők és bizottsági tagok, intézmények, helyi szervezetek, közösségek, vállalkozók felajánlásából állt össze, és igy sikerült közel 80 személyt boldoggá tenni. Ezúton is megköszönjük minden felajánlónak, e támogató, nemes gesztust! Bízva abban, hogy 2019. évben is sikerül megrendeznünk, ezt az immár hagyományos rendezvényt, ezúton is jó egészséget kívánunk kedves idős lakosainknak.